Életem projektje

Ha nem lenne a főiskola, most rögtön belevágnék, ezt érzem már jópár hete.

Ki kell találnom valami megoldást sürgősen.

Azt álmodtam, hogy hazaérkezett a gyerek, és az első napján elég nagy volt a felfordulás a házban. Ott volt mindenféle rokon, de nem is ez volt a fő baj, hanem hogy állandóan ott akartak tévézni, ahol én a gyerekkel beszélgettem volna. Kb. 5-6 éves volt a lány álmomban, igazából viszont szeretném, ha ennél hamarabb találkoznánk, mondjuk amikor ő 2-3 éves. No de visszatérve az álomra: megkérdeztem tőle, hogy szereti-e a diavetítést, aztán el is kellett magyarázni, hogy mi az, s végül úgy döntöttünk, hogy majd jól kipróbáljuk. Aztán helyretettem a család tévézős részét, hogy az én gyerekem márpedig nem nézheti (zárójelben: :) ) és nem is kell ilyen kísértésbe vinni, és aki az esti sorozatot akarja nézni, az kereshet is magának valami másik szobát.

Azért remélem, a valóságban jobban fog sikerülni az első este itthon. :)

Szóval gyereket szeretnék. Kapacitás van rá időből, helyből, pénzből és legfőképp szeretetből. Valójában inkább gyerekeket szeretnék, de többhöz még nem adottak az egyéb feltételek. Ha minden ideális lenne, tőlem akár 3-4 is lehetne. No de kezdetnek maradjunk csak az egynél, aztán majd látjuk, mit lehet még tenni.

Á, nem, igazából nem innen és nem most indul "a projekt". Nem is emlékszem már pontosan, mikor fogalmazódott meg először a gondolat. Halvány emlékeim szerint már gyerekkoromban is gondoltam rá, persze még a magam egyszerű módján. De úgy igazán, 'felnőttesen' talán 4-5 éve foglalkoztat.

Nem sokszor, talán összesen négyszer beszéltem róla azóta. A számomra tényleg fontos dolgokról valahogy nehezen teszek említést. Talán azért, nehogy lebeszéljenek róla. :)  Egyszer valami ismeretlen vallásos térítő kérdezett terveimről, aztán egy egyetemi tanáromnak mondtam el, mert ő is ezen a téren tevékenykedett. Később, egy késő esti beszélgetés során barátaim is megtudtak annyit, hogy van egy jövőbeli Nagy Projektem, de hogy mi az, még számukra is rejtély. Egyedül E. , régi és ritkán látott barát, tud mindent, bár ő meg talán már elfelejtette, olyan régen volt ez téma köztünk; mindenesetre ő nem fog meglepődni. (Majdnem úgy írtam: ő nem lepődne meg, de most már nem lehet feltételes a megvalósítás.)

És most is nehezen írom le. Talán még nem is. De itt fogom gyűjteni a gondolataimat, amíg valóra nem válik az álom.